Zen vissza tért....

Zen az a személy aki el ment több évig nem látta őt Lizen akiről szól a történet. Rég azt gondolta el hagyta őt örökre sokszor volt hogy gondoltam már örökre el hagyta őt. Ki szállt az álmaiból s többet nem jön vissza s ettől valami furcsa űrt érzet oda bent a szívében mint ha ketté hasadt volna a szíve s az egyik fele végleg el temette volna a feledés. El jött a Halloween minden szentek ünnepe a lány fel vetem kedvenc Fekete ruháját s a meg száradt rózsa szállta melyet már szinte csak a fekete selyem szalag tartotta össze. A lány ruhája selymes volt anyaga puha viselete kényelmes teteje fűzős volt az alja szépen omlott le. Vállára át volt téve egy selyem kendő. Ez óvta őt a hidegtől. Este volt s teli hold a temetőben sétálgatott a kripták között. A szokásos kegyeletét akarta le róni az el hunytjai elölt. Ám furcsa hangra lett figyelmes pont mikor el sétált egy bizonyos ajtó előtt. Az ajtó ki nyílt a lány besétált itt kezd ötöt minden el. A koporsó történet az élő halót élete. Zen élete bonyolult volt sose lehetett azzal akit igazán szeretet mindig csak távolról csodálta a lányt sose ért hozzá igazán. Álmaiba bele lépet de a kezéhez csak félve ért. Sose érette a lány ezt mire vélje miért ockódik tőle így ő? Sose hitte míg rá nem jött Zen kit is rejt vallójában. Több évre el ment tőle mert nem akarta rabul ejteni őt. Még is meg tetet ezt bár erről talán mit sem sejt. Éjjel arra ébredt fel halk zongora szót hall. El kezdte követni a hangot a ruhája már más volt. Pirosas bordó öltözéke a haja szépen fel tűzve bár itt-ott ki lógót pár tincse. El kezdte követni a szólamokat . El indulta a hosszú folyosón le a lépcsőn szépen lassan. Sötét volt a folyosón minden oly komor volt. Félelemmel szívében ment tovább az utón hallotta a hangot nem sejtette honnan jön. Ki lépet a házból el indult a kert felé mely sötétbe volt öltözve. Még mindig hallotta a szólamokat. Követte őket a ruhájára fel vet egy fekete köpönyeget a kezében egy fákja éget.Az öreg tó melyre rá világított a hold oly sok félelemmel töltötte el de még is nyugtot maradt ismerősök voltak a szólamok. Ment tovább az úton egyenesen a régi temető felé. Belépet az egyik kriptába benyitott nem hitt el mi várta:

Ott volt Zen de csak az árnyéka be lépet a zongora ott várta rajta rózsa szalag levél várta. A levélnek tartalma ez volt:

Drága Lizien!

Amikor utoljára láttalak az öltöződben voltál. Hajad fésülted s a fellépés után pihenni akartál. Megleptelek tán érkezésemmel de még nagyobbat sulyott a hír melyet közöltem. El hagytalak akkor én mert úgy éreztem nincs már ki út nekem. Több évig vissza sem tértem mert féltem mit szólsz ha meg tudod a keserű titkomat. El utaztam messze földre menekülve előled menekülve érzelmeimtől menekülve kérdőre vonó érzéseitől menekültem az űrtől mely szívedben maradt s menekültem ön magamtól is.De a hiányod napról napra nőt lassan bele haltam ebbe mind. Minden nap meg haltam ennél jobban én. Hisz hová is halhatna már egy élő halót ki sose élt. Ki se nem él se nem holt. Hideg a kezem mindig nekem már semmi sem árthat rég. Ettől akartalak óvni én ezért önző módon el mentem tőled rég. Több éve nem hallottál rólam. De minden nap gondoltál rám valóban. Remélem meg tudsz nekem bocsájtani hogy ily önző voltam én. De el kel hogy hidd ez csak téged véd. De meg ígérem neked most én többet el nem hagytak téged már soha. Ez a szerelem ez kellet nekem oly rég míg lent feküdtem a sötétben én. Mély álmodat álmodtam én de tudtam jól te is álmodsz velem még. Bár álmaidban féltem én talán még jobban el veszthetlek én. De figyeltelek titkon én s éreztem szíved fele az enyém. A fantom mindig benned él. Ha tükörbe pillantasz s csillag porral be hinted el mondod nevem 3 szór és meg jelenik személyem.

A kis medál a nyakamban az egyetlen emlékem tőled. Soha le nem vettem kár hogy most is oly messze vagy még tőlem. A medált szíved adta szívemnek egyik fele tiéd másik enyém szív elet cseréltünk s így lettünk egyik mi. A rózsa az ablakodban szalaggal át kötve tőlem jött egyetlen üzenettel: Bocsáss meg nekem kérlek.

Szeretettel: Zen

A lány ezeket felelte neki a levelet ott hagyta a zongorán könny szökőt a szemébe... Úgy írta le sorait.

Drága Zen!

Minden szentek éjszakáján a tükör elölt állva csillag porral szóróm be s nevedet kiabálva. Hívlak hát téged hogy el vigyél engem. A 2 Világunk egyé forr nincs többé élő vagy holt. Az örök lét várim ránk. Mától koporsó a fek hejem s sírkő a név jegyem. Denevérek lesznek lak helyemen pókháló sötét vár reám már.Érzem nekem mennem kell hiszen te vársz ott rám éjjelente. Itt hagyom hát ezt a létet így én már úgy is eleget életem vár reánk az örök lét hol csak te s én . Én már rég meg bocsájtottam oly rég tudtam titkodat. Ezer éves szerelem kőbe véste név jegyét már sírkőbe az éjben az öreg tónál régen nem látta más csak a hold körülöltünk erdő volt. Kőbe véstük nevünket a szívünk ketté szakadt régen egyik fele nálad van a másik fele nálam. Így lettünk mi ketten egyek. Többé senki sem vehet el nincs több ármány sem hazugság . Meg mutattad éjjel mily sötét a kripta mélye de nem félek én itt bent hiszen szívem úgy is él itt bent. Szörny leszek tán de kit izgat ha így lehet csak örökre öröklétben már. De nem félek én az éjtől vedd el hát szívem végleg add oda a tiédet s legyünk együt az éjszaka réme.

Nincs több fájdalom csak élet ez vár ránk már minden szépen. Hosszú út volt ez ideje hát hogy vége legyen....

Szeretettel: Lizien.

Na ez lesz a regényem részlete persze még nem végleges változat.

Amele csodálatos élete című film zenéjét hallgatom. Közben készülődők suliba menni. Csoda szépen süti kint a nap a Levelek sok színűségét a falon. Van ami sárga piros barna zöld le írhatatlanul szépek. Az égen felhők suhannak át szépen lassan elő-elő villogva az ég csoda szép kékségét. A nap sugarait olykor be árnyékolja egy egy felhő foszlány az égen. A levelek szépen hullanak le a falról mely lassan újra kopár s élettelen lesz. A leveleket fel kapja a szél s ezernyi Szinnel táncot lejtenek az Udvarunkon. Csoda szép imádok itt lakin már is jobb kedvel fogok be menni a suliba. Bár semmi kedvem de sajnos muszáj.... Folyt köv délután

Gyermek korom óta álmodok egy furcsa alakkal a ruházata többnyire fekete haja színe is sötét szemei zöldes kék mint a háborgó tengeré. Gyakran álmodok veled illetve már úgy vélem nem fogok többet. Álmodtam h fehér ruhában voltam s éppen férjéhez mentem volna de valami meg gátolt benne s vissza vonultam. Ki szaladtam egy nagy mezőre s ott volt. Meg ijedtem talán kérdeztem is hogy mit akar s mit keres ott de nem felelt csak annyit mondót h még találkozunk meg fogta a kezem s el ment. Akkor láttam először az arcát elölte nem vettem ki tisztán hogyan is néz ki. Úgy véltem csak álom s nem létezik de amikor jöttem haza a villamoson velem szembe meg állt egy férfi olyan 30 körüli de igen sár mos s jó képű volt. Haja csapzottan zilált össze volt kötve barna haja volt s tenger zöldes kék komor tekintete. Pont mint akivel álmodtam enyhén Borostyán volt. S mélyen a szemembe nézet úgy éreztem hogy gondolataimban akart olvasni de nem hagytam neki aztán le szálltam s ő meg tova suhant a villamossal. Furcsa volt nekem mert még sosem tapasztaltam hogy valaki akivel álmodok igen is létezik. Aztán pár hónapra rá megint vele álmodtam egy színházi öltözőben voltam talán fésülködtem a tükör előtt ültem de nem is én voltam hanem valaki más de még is én. S kopogtak a szobában. Belépet egy ismerős férfi csak annyit mondott h el megy s át adott egy rózsát nekem s egy levelet .... kérdeztem h miért s mondtam h nem akarom h ki lépjen az álmaimból mert meg szeretem mert nekem ő az én Fantomom. Azt felelte rá hogy amikor csak akarom ő itt lesz velem mert mindig bennem fog élni akár akarom akár nem mert neki azaz feladata hogy vigyázzon rám. Szeretem az ilyen álmaimat bár mikor ilyesmit álmodtam gyakran fel kavart a dolog nem tudtam hová tenni. Egyszer még láttam szintén villamoson egy férfit aki művész lélek volt régi villamoson utaztam. Az ajtó mellet ültem velem szemben nem ült senki. Mögötte ült valaki s utána ült ö. El kezdet nézni de én nem vettem tudomást róla. Mint ha megint csak olvasni akart volna a gondolataimban mereven bámult s figyelte minden egyes mozdulatomat. Aztán meg haragudott rám mert nem engedtem neki h belém lásson. El viharzott mellettem s közbe jó mélyen bele nézet a szemembe. Akkor láttam utoljára azóta nem is álmodok vele el vesztettem a Fantomom. De tudom h itt van a közelemben még mindig... Kár hogy több év telt el azóta s nem kommunikál velem már...... Így hát el búcsúztam tőle akkor. Meg említettem mert sose írtam róla de még is természetes volt nekem hogy néha álmodok róla. De már nem már több éve nem...Néha jó lenne újra álmodni vele csak egy két kérdés erejéig hogy tudjam kicsoda s miért követett akkor. Miért mászott bele az álmaimba s miért nem fedte fel az igazi valós ki létét sosem előttem. De talán ez egy olyan dolog aminek titokban kel maradnia mert ha meg tudnám ki is az akkor már nem lenne olyan külön leges számomra....

Mert mostanában nagyon hiányzik a nagy papám. Sokat gondolok rájuk ilyenkor meg főleg amikor közeledik Minden szentek ünnepe is. Számomra nagyon gyorsan telik az idő s nagyon rossz hogy nem tudtam vele beszélgetni úgy ahogyan most szeretnék. Nem csak én beszéljek hozzájuk de ők is hozzám. Bár én tudom hogy ők adják nekünk a jeleket s hogy segítenek nekünk vigyázzanak ránk. Én tudom hogy most lehet hülyeséget írok de az is bánt hogy nem tudunk ki menni hozzájuk mert Munkács messze van s nagyon hiányzik. Bár lehet hogy csak az emlékek melyek ott vannak a ház szaga maga a megjelenése de azt is tudom hogy már ott semmi sem ugyan az ami volt. Utolsó emlék képem az hogy a nagypapám ott ült a fotelban s beszélhetett velünk. Néha félek a haláltól félek mert nem tudom mi vár ránk. Azt mondják egy szebb jobb Világ Isten országa. Én hiszek Istenben de félek hiszen ismeretlen így nem tudom mi vár rám. Tudom hogy a lélek halhatatlan s abban is hiszek hogy mindenki újjá születik vala milyen formában. Amikor kicsi voltam órákig nézegettem a felhőket vala hogy azt gondoltam hogy mögötte a hatalmas kék ség a Menny ország amikor olyan felhőt láttam amin Keresztül világított a nap s egy kaput formált meg meg voltam győződve róla h az a kapuja. S arról is hogy a felhőkön ülnek fekszenek a szenteink akik már nem élnek s onnan néznek le ránk. S gyakran azt is gontolam h a felhők formálásával űzzenek nekünk. El képzeltem az Angyalok táncát az éjszakában akik apró kis csillagként vannak meg jelenítve. A sereteimet meg boldognak szépnek gondtalanok képzelem el. Szóval még sincs mitől félni mert együtt lehetünk azokkal akiket nagyon szeretünk örökön öröké. S egyszer újra látjuk őket. Nekünk nehéz de ők boldogok s meg érdemlik azt hogy boldogok legyenek mert mindenki meg szenvedi a maga keresztjét az élet útja során. Tudom hogy testileg nem látom már őket de a lelkük halhatatlan ezt is tudom.

Ősz

Édes Szeptember így kezdeném ezt a bejegyzést. Sok minden megváltozott az életemben ami jó dolog olyan dolgok történtek amiért hálás lehetek ez égieknek. Furcsa számomra hogy már megint itt a komor Ősz lassan itt a tél esni fog a hó s lehet menni korcsolyázói is hógolyózni hó embert építeni. Nosztalgikus hangulatban vagyok éppen egy Szkitía számot hallgatok amit hónapok óta nem hallgattam. Utoljára akkor hallgattam amikor utaztam imádott Vácomra. Mert én még mindig nagyon szeretem bár már nem járok oda gyakran csak igen ritkán de akkor szívem csücske lett. Furcsa de tök jó érzés hogy ugyan úgy énekelhetek s meg valósíthatom az álmomat sose gondoltam volna hogy a dolgok tényleg rendbe jöhetnek. Azt sem hogy ekkora ereje van a gondolati tervezésnek s a vonzás törvényének is. S sok minden mást sem örülök mert úgy tűnik egy igen nagy gond ami lassan fél éve emésztet kezd meg oldódni de nem akarom el kiabálni mert nem lehet.Én a mai világban nem hiszek már abba h vannak dolgok amik tényleg ennyire egyszerűek s lehet nekünk is egy kis szerencsénk. Szeptemberrel kezdtem ezt a be jegyzést hiszen azzal kezdődött minden változás. A Levelekek melyek hullanak a fákról számomra mind egy egy emlék is az el múlt éveimből. Sok mindenen mentem keresztül de most úgy érzem hogy végre jól vagyok s ez jó dolog. Annyira imádok itt lakni el kényeztet a környezetem nappal amikor itthon vagyok a vad szőlő leveleinek sok színűsége kápráztat el. Most meg ahogy ki tekintek az ablakon látok egy csillagot amit innen nemigen szoktam látni. De lassan el jön az az idő is hogy az öreg holdat is fogom tudni kémlelni az ablakomból: ) Most viszont el jött az az idő hogy el vonuljak a tollas balba.