Gyermek korom óta álmodok egy furcsa alakkal a ruházata többnyire fekete haja színe is sötét szemei zöldes kék mint a háborgó tengeré. Gyakran álmodok veled illetve már úgy vélem nem fogok többet. Álmodtam h fehér ruhában voltam s éppen férjéhez mentem volna de valami meg gátolt benne s vissza vonultam. Ki szaladtam egy nagy mezőre s ott volt. Meg ijedtem talán kérdeztem is hogy mit akar s mit keres ott de nem felelt csak annyit mondót h még találkozunk meg fogta a kezem s el ment. Akkor láttam először az arcát elölte nem vettem ki tisztán hogyan is néz ki. Úgy véltem csak álom s nem létezik de amikor jöttem haza a villamoson velem szembe meg állt egy férfi olyan 30 körüli de igen sár mos s jó képű volt. Haja csapzottan zilált össze volt kötve barna haja volt s tenger zöldes kék komor tekintete. Pont mint akivel álmodtam enyhén Borostyán volt. S mélyen a szemembe nézet úgy éreztem hogy gondolataimban akart olvasni de nem hagytam neki aztán le szálltam s ő meg tova suhant a villamossal. Furcsa volt nekem mert még sosem tapasztaltam hogy valaki akivel álmodok igen is létezik. Aztán pár hónapra rá megint vele álmodtam egy színházi öltözőben voltam talán fésülködtem a tükör előtt ültem de nem is én voltam hanem valaki más de még is én. S kopogtak a szobában. Belépet egy ismerős férfi csak annyit mondott h el megy s át adott egy rózsát nekem s egy levelet .... kérdeztem h miért s mondtam h nem akarom h ki lépjen az álmaimból mert meg szeretem mert nekem ő az én Fantomom. Azt felelte rá hogy amikor csak akarom ő itt lesz velem mert mindig bennem fog élni akár akarom akár nem mert neki azaz feladata hogy vigyázzon rám. Szeretem az ilyen álmaimat bár mikor ilyesmit álmodtam gyakran fel kavart a dolog nem tudtam hová tenni. Egyszer még láttam szintén villamoson egy férfit aki művész lélek volt régi villamoson utaztam. Az ajtó mellet ültem velem szemben nem ült senki. Mögötte ült valaki s utána ült ö. El kezdet nézni de én nem vettem tudomást róla. Mint ha megint csak olvasni akart volna a gondolataimban mereven bámult s figyelte minden egyes mozdulatomat. Aztán meg haragudott rám mert nem engedtem neki h belém lásson. El viharzott mellettem s közbe jó mélyen bele nézet a szemembe. Akkor láttam utoljára azóta nem is álmodok vele el vesztettem a Fantomom. De tudom h itt van a közelemben még mindig... Kár hogy több év telt el azóta s nem kommunikál velem már...... Így hát el búcsúztam tőle akkor. Meg említettem mert sose írtam róla de még is természetes volt nekem hogy néha álmodok róla. De már nem már több éve nem...Néha jó lenne újra álmodni vele csak egy két kérdés erejéig hogy tudjam kicsoda s miért követett akkor. Miért mászott bele az álmaimba s miért nem fedte fel az igazi valós ki létét sosem előttem. De talán ez egy olyan dolog aminek titokban kel maradnia mert ha meg tudnám ki is az akkor már nem lenne olyan külön leges számomra....

Mert mostanában nagyon hiányzik a nagy papám. Sokat gondolok rájuk ilyenkor meg főleg amikor közeledik Minden szentek ünnepe is. Számomra nagyon gyorsan telik az idő s nagyon rossz hogy nem tudtam vele beszélgetni úgy ahogyan most szeretnék. Nem csak én beszéljek hozzájuk de ők is hozzám. Bár én tudom hogy ők adják nekünk a jeleket s hogy segítenek nekünk vigyázzanak ránk. Én tudom hogy most lehet hülyeséget írok de az is bánt hogy nem tudunk ki menni hozzájuk mert Munkács messze van s nagyon hiányzik. Bár lehet hogy csak az emlékek melyek ott vannak a ház szaga maga a megjelenése de azt is tudom hogy már ott semmi sem ugyan az ami volt. Utolsó emlék képem az hogy a nagypapám ott ült a fotelban s beszélhetett velünk. Néha félek a haláltól félek mert nem tudom mi vár ránk. Azt mondják egy szebb jobb Világ Isten országa. Én hiszek Istenben de félek hiszen ismeretlen így nem tudom mi vár rám. Tudom hogy a lélek halhatatlan s abban is hiszek hogy mindenki újjá születik vala milyen formában. Amikor kicsi voltam órákig nézegettem a felhőket vala hogy azt gondoltam hogy mögötte a hatalmas kék ség a Menny ország amikor olyan felhőt láttam amin Keresztül világított a nap s egy kaput formált meg meg voltam győződve róla h az a kapuja. S arról is hogy a felhőkön ülnek fekszenek a szenteink akik már nem élnek s onnan néznek le ránk. S gyakran azt is gontolam h a felhők formálásával űzzenek nekünk. El képzeltem az Angyalok táncát az éjszakában akik apró kis csillagként vannak meg jelenítve. A sereteimet meg boldognak szépnek gondtalanok képzelem el. Szóval még sincs mitől félni mert együtt lehetünk azokkal akiket nagyon szeretünk örökön öröké. S egyszer újra látjuk őket. Nekünk nehéz de ők boldogok s meg érdemlik azt hogy boldogok legyenek mert mindenki meg szenvedi a maga keresztjét az élet útja során. Tudom hogy testileg nem látom már őket de a lelkük halhatatlan ezt is tudom.