Urrá lett rajtam a szomorúság. Az baj hogy tudom is hogy mi a bajom, de nem tudom megoldani. Igazándiból nem lehetne okom arra, hogy szomorú legyek.
Van, családom van még fedél a fejem felet vannak olyan barátaim, akikre számíthatok. Van barátom, akit nagyon szeretek. Van tehetségem, amit kamatoztathatok, tanulok, dolgozok s vannak az életben céljaim, amik motiválnak s el is tudom érni őket. Mennyivel szerencsésebb vagyok, mint azok az emberek, akiknek nem adatot meg fele ennyi sem. Ma fogadott nővéremnél voltam nem bírtam itthon lenni a gondolatimba, zárva mert abból jó nem sült volna ki. Mostanság gyakran vagyok kimerült s levert a közérzetem. Szerintem beteg leszek ennek bizonyítéka az is, hogy megint lázas vagyok s fáj a torkom-fejem rossz a közérzetem. Igazából nincs okom hogy szomorú legyek. Illetve ha van is meg tudom oldani. Remélhetőleg igazából fogalmam sincsen mi a bajom. Csak azt tudom, hogy nem jó ez az állapot s azt is tudom, hogy beszélni sem tudok erről. Mert olyan mélyen bennem van, hogy nem tudom felszínre hozni s ki beszélni magamból. Pedig az lenne legjobb, ha ki tudnám.
Nagyon rosszul esik, hogy amióta bejött az életembe a rossz dolog azok a barátok, akikkel eddig mindent meg beszéltem KB le se szarnak engem azt hiszem, ezt dolgozom fel a leg nehezebben. Mer, van jó hírem is kényszerképzeteim meg szűnnek durván egy bő hónapja, de lehet h több. Ez tök jó dolog, egyébként mert nem járok csukott szemmel, de reálisan látom a dolgaimat már meg tanultam elfogadni magam. Ez az időszak most kicsit nehéz, de tudom, hogy lesz sokkal, de sokkal jobb is. S tudom kik azok, akik mellettünk állnak s kik azok, akik kétszínűek s nem. Hatalmas koppanás árán, de igen már tudom. Az idézetről annyi hogy nagyon fáj az, hogy ekkorát koppantam ezekbe a barátokba. De ennek így kellet történnie valami miatt.
