2018. január 3., szerda

Összegezve az előző évet nem zártam olyan rosszul az életem szépen ível felfelé olykor pedig lefelé, mint egy jó kis hullám vasút, de hát semmi izgalmas nem lenne benne, ha csak szép és jó dolog történne velünk. Viszont több a jó, mint a rossz a terveimet álmaimat illetően szépen haladok. Ugyan akkor el gondolkoztam ma valamin… Tudom, tudom, meglepő, de tudok és szoktam is:) Meglepően jól kezelem az egyes „barátok” törlését vagy azt, hogy ők törölnek honnan is törölnek? Na, erre ki térek,  törölnek arról a bizonyos nagy közösségi hálóról, mint ismerős barát vagy én törlök embereket. Belátom ez tőlem sem túl szép húzás, de én akkor szoktam ilyenre vetemedni, ha valaki már túllépi azt a bizonyos határt és nem tud, nem akar normálisan emberi lényként kommunikálni. Tudom milyen ez a virtuális világ és a közösségi média az, hogy ha nem lajkolsz nem írsz, akkor biztosan nem is érdekel a másik ezért legegyszerűbb egy kattintással törölni az ismerőseim közül. Bizony ez egy igen régi taktika, de szerintem személytelen és a másik dolog meg az, hogy egy kattintással a közös emlékeket a beszélgetéseket egymás támogatását, amikor a másik padlón volt és éppen akkor aktív beszélgetős viszonyban voltunk, na, azokat nem lehet így törölni. Azt nem írom, hogy rosszul esik, de azt igen, hogy két oldalú a dolog és nem kell eljátszani a nagy drámát „te nem kerestél engem x hónapja és ezért töröllek „Ez szerintem gyerekes dolog és a másik dolog, hogy nem hiszem, hogy mindig mindenkit nekem kellene keresnem jó azt sem hogy mindenkinek engem ez 
de azt igen, hogy olykor igen is kell.
 Nyilván, ha erre a döntésre jut valaki, akkor én sem érdeklem, de azt hiszem jobb is, ha ilyen embereket nem " nem gyűjtök az életemben ". Aminek örülök, hogy már egészen jól kezelem azt, hogy vannak emberek a múltból, akiket jobb is, ha hátra hagyunk, és csak létezünk úgy, mint ha nem ismernék egymást és sosem ismertük volna. Persze nem így van, de lehet, mostani énemet nem ismeri én sem az ő mostani énjét, hiszen az emberek rengeteget változnak ki előnyére ki hátrányára. Változnak az életkörülményeink a testalkatunk az életfelfogásunk munkahelyeink és még ezernyi dolgot sorolhatnék ide. Szóval én köszönöm is hogy így alakult legalább nem nekem kellet meg hozni ezt a döntést egy kattintás és törlés… Csak hogy az élet nem így megy továbbra sem egy kattintás törlés néha jó lenne, ha egykét, cselekedetet így ki lehetne törölni vagy meggondoltalan kijelentést bármikor bárkinek jól jönne. De meg kellet tanulni viselni mindenek a következményét. No meg sosem tudhatod, mikor kire számíthatsz, lehet az az egy kattintás mínusz egyszer ott lesz, mint kebelbarát… Ki tudja bár szerintem ezek után nem.  Többre becsülöm a kattintgatások helyet, a kommunikációt a beszélgetést.De kár erről többet írni…

2017. július 6., csütörtök

A zongora és a hegedű énekek hangja szól, napfény játékosan besüt az ablakon meg csillantva annak fényét. Fény játék van, a szobában a fények keringenek a zene ritmusára. Elkap valami furcsa érzés mely, ha elkapja a lelkedet. Ez valami nagyon mély érzés, amit nem tudsz meg magyarázni

Csak sodródsz a varázslatok a legendák bolygóján. Közben észeresem veszed, hogy saját magad fogja vagy. A saját láncaidat viseled melyekből akár hogyan is szeretnél, nem tudsz kitörni. Ez egy véget nem érő folyamat, ami át alakul egy hurrikánná… a hurikánból ki jutsz, ekkor elveszíted, a láncaidat rá jössz szabad vagy. Rájössz, ezzel a hirtelen jött szabadsággal nem tudsz mit kezdeni. Az érzéseid fel szabadulttá tehetnének, de a félelem a félelem árnyékként követi lépteidet. Míg nem elérsz egy fekete folyóhoz. Kényszert érezel arra, hogy  levetve ruháidat a telihold fényébe meg mártózz a folyóba, de a sodrása nagy elsodor félsz kavarogsz a vízbe körbe körbe fekete folyóba. Míg nem elveszted eszméleted… Azt hiszed itt a vég valaki meg érint meg érint lelkedet és féltő tenyerébe vesz, rémülettől nem tudod ki az csak azt, hogy benne bízhatsz, meg bízol, benne hiszel, benne mert úgy érzed, ő segíthet. Meg érinti testedet már nem vagy mezítelen. Féltő tenyeréből kitéve rá terel a helyes útra, útra valónak annyit ad. Merj élni, merj változtatni, cselekedj a szíved szerint így is teszel, elindulsz az úton legyőzve a félelmeidet mész és bátran élsz, hiszen ez a küldetésed fel veszed a napi álarcot, hogy soha senki se tudja meg milyen az igazi éned. ….


https://www.youtube.com/watch?v=vjncyiuwwXQ&list=PLI4PQM11sqU9-559liRnakskT9E2Jt38i&index=2
Azon gondolkoztam, hogy rég nem írtam Blogot… nos, hát akkor írok
Sok minden történt velem az elmúlt időszakban. Változtatásokat vezetem be az életemben és azzal kapcsolatban, hogy kik, azok, akik a barátaim és kik, azok, akiket inkább hanyagoljunk. Kölcsönös érzet lehet ez, mert nyilván se én se ők nem keresnek. De azért gondolom az is kölcsönös, hogy gondolunk egymásra és feltesszük, azt a kérdést vajon mi lehet másikkal? Aztán el is engedjük ezeket a gondolatokat. De mára már teljes mértékbe bele fáradtam abba, hogy haragudjak mérges legyek fel dolgoztam a történteket és elengedtem.   El kezdtem Sportolni (a semmihez képest az időközönkét sportolok vagy nem ahhoz képest jelenlegi helyzet tökéletesen jó) Bele szerettem a Jógába nagyon szeretem, ezen kívül pedig futok és edzek nyilván a nyújtás el maradhatatlan az elején nehéz fáj minden izmod. Ráadásul nekem még mindig meg van a táncolásból hátra maradt sérülésem így a bal Combomnál a nyújtásnál és jógánál is kijött nem tudom egy bizonyos pontnál tovább nyújtani, mert nagyon fáj. Azt mondták idővel majd jobb lesz hát szerintem ez már korral is jár:) Mint ha olyan öreg lennék.

A sportoláson kívül remek állás lehetőséget is kaptam, amit el is fogadtam nagyon izgulok és félek ez tény, de minden rendben lesz, hiszen ezt tanultam persze más az elmélet más a gyakorlat. Első nagy feladatom az, hogy saját magamat legyőzzem, hogy elhiggyem, ha már meg kaptam az állást, akkor képes vagyok arra, hogy csináljam is, hiszen ezt munkaadók is látják. Ezen kívül, ha minden terveink szerint alakul ebben az évben összeköltözünk Ferivel is.  Ami nagyon jó lesz, mert már nagyon szeretnék. Hihetetlenül szerencsés vagyok, hogy ő az én Párom. Sokat vártam rá most számoltuk ki, hogy már 6 és fél éve ismerjük egymást. Ez azért elég komoly idő… na de most megyek, mert nem sokára indulok az új munkahelyemre. A végére még egy kis zene imádom ezt az énekesnőt J

https://www.youtube.com/watch?v=hqZGvkF00DI&list=PLI4PQM11sqU9-559liRnakskT9E2Jt38i&index=9

2016. október 7., péntek

Október számomra nem az elmúlás hónapja, hanem a meg újulásé. Az egyik kedvenc hónapom. Szeretem, amikor beköszönt az Ősz sokszínű faleveleket a jellemző Őszi nap sütést. Olykor még az esőt is szeretem, szerintem én vagyok az egyedüli, aki képes végig mosolyogni miközben szakad az eső és nincs nálam esernyő. Egyszer egy néni meg is jegyezte, amikor bőrig ázva igyekeztem haza Keletiből természetesen gyalog és rengeteg holmival, hogy milyen jó kedvem van pedig tényleg mindenem vizes volt. Igazából élveztem ez olyan, mint bőrig ázva csókolózni az esőben : )

Meg újulás egy új és egy régi hobbi:) Újra táncolni kezdek, ezen kívül kacérkodok azzal a gondolattal is, hogy el kezdek Jógára is járni. Rengeteget olvastam a jógáról és egyre jobban tetszik. De első kőrben most táncolni fogok, folytatom a Hastáncot . Számomra ez a tánc nagyon sokat jelentett, amikor jártam lassan 10 évvel ez elött. Első sorban önbizalmat adott, hogy nem is olyan vészesen rossz az alakom, sőt most igen csak csinos. Stressz levezetés nőiesség felszabadítása és nyilván ezzel mindenki jól jár a párom is  : )  Remélhetőleg az önbizalmam is gyökeresen meg fog változni, mert senki sem érti miért, nincs amikor lehetne és van mire. Ezt egyébként én sem értem magamban, hiszen ha bele gondolok az életemben. Mindenem meg van, amit szerettem volna, van családom, akik támogatnak, mindenben van egy meseszerű férfi az életembe, aki szintén legfeljebb támogat engem. Itt vannak a barátaim is, akik mellettem vannak. Tanulhatok, dolgozok és lelki értékeim is rendben vannak az bizonyos érték rend is bennem van… De még sok mindent ide lehetne sorolni.  
Talán igaza van a körülöttem élőknek, olyanoknak is, akikről tudom, hogy nem elfogultak velem szembe hogy ki kell lépnem a saját árnyékomból. Mert rohadtul tartozom ennyivel másoknak és magamnak is hogy nem ijedek meg, hanem csinálom, a dolgomat megyek előre egyenesen. Hiszen annyi ember van mellettem és már el értem, hogy igen csak azok, akikre számíthatok.
Nekem pedig meg kell tanulnom, hogy irigye önző beképzelt emberek mindig lesznek és kivédhetetlen az életeben és ha irigy legyen… Legalább tudod, hogy van, amiben jobb, vagy mint ők sőt…

De most megyek, mert hamarosan indulnunk kell…

2016. szeptember 5., hétfő

Üdvözöllek Drága Szeptember


Nekem az Ősz a kedvenc évszakom nagyon szeretem ezerszínű varázslatos sokoldalú. Kedvenc filmem is Őszi hangulatú abban az évszakban játszódik  Az Őszről forró tea könyvek olvasása Kirándulások, fotózások és még sorolhatnám, mi minden jut eszembe és az a különleges érzés, amit nem tudok le írni. Bár ez minden évszakról elmondható mert varázslatosak. Sajnálom, hogy vége van, a Nyárnak szeretem a nyarat, a Balatoni hangulatot a hosszú beszélgetéseket a kirándulásokat, sétákat, társaságot, azt, hogy kettesben voltunk nyaralni kicsit. Egymás jobban meg ismerése filmezések mozizás városnézés napozásfürdések a Balatonba a fröcsözések… fel sem tudom sorolni mennyi minden történt : )    Leírhatatlanul boldog vagyok feltöltődöttem. Nagyon hiányzott már ez a fajtapihenés, amikor fekszel a hinta ágyban és nem érdekel, semmi csak vagy nem agyalsz, semmin kikapcsolódsz, zenét hallgatsz.  Alapból jó kedvűen mentem le, mert úgy gondolom meg változott a hozzá állásom az emberekhez. Voltak fent tartásaim bizonyos személyekkel volt egy kialakult véleményem is. Aztán meg ismertem őket rájöttem, hogy tök jó dolog, ha nyitottabb vagy és közvetlen. Nagyon örülök, hogy le tudtam győzni ön magam ilyen téren is nem arról írok, hogy boldog boldogtalanba meg fogok bízni csak arról, hogy jó érzés olyan embereket meg ismerni, akikkel sokat fogok találkozni később és jó érzés már az a tudat, hogy nem csak itt, de ott is lehetnek barátaim. Még ha nem is azok, de ismerősök, akikkel tudsz beszélgetni pár mondatot. Már nem is olyan félelmetes a költözés. Tény hogy előtti még rengeteg a tenni valóm és most nagyon stresszes nehéz időszak jön, de csak azért érzem azt, mert még ismeretlen feladatok várnak rám és tudom, hogy ha legyőzőm ön magam újra akkor hatalmas dolgokat tudok elérni, van egy pár ragi álmom-tervem, amit meg fogok valósítani.  

2016. június 17., péntek

Nem sokára indul a vonatom megyek Fecushoz.  Leírhatatlanul boldog vagyok. Gyakorlatilag már a cél elött vagyok, ugyan még van egy nagy akadály, de azt gondolom, hogy ahogyan az eddigieket, ezt is le fogom győzni. Ami pedig utána fog jönni még nagyobb boldogsággal fog eltölteni, dolgozni már most is dolgozom. De egy másik Országba kiköltözni és megtanulni a nyelvet és ott elhelyezkedni hatalmas dolog lesz az életemben, sőt ha ügyes vagyok, akkor még jogsim is lesz. Várom is meg félek is, ahogyan mindenki, aki ekkora nagy változás elött áll.

Mindig különös érzés fog el, amikor én utazom, Szlovákiába-eszembe jut, amikor először mentem ki. Emlékszem, hogy mennyire meg voltam ijedve azt sem tudtam pontosan hol kell leszállni a vonatról. Aztán szépen lassan barátokat is szereztem az utazásaim folyamán és most már nem is utazom egyedül:) Úgy megyek oda, mint aki haza megy ezért is mondom gyakran, hogy én már itt is vagyok meg ott is.  Hihetetlen érzés az, amikor boldog vagy.  Ugyan akkor szeretnék reagálni  egykét dologra. Szóval nem a papír teszi az embert emberré. Diploma megszerzésével nem lesz senki sem felnőt. Ha a viselkedése ugyan úgy gyerekes marad. Nagydolog hogy kisétálnak olyan emberek az életemből és én is az övékből, akiket eddig sem érdekeltem számomra fel üdülés ezekttől meg szabadulni hiszen úgy is csak kibeszélés megy . Rendben nem tagadom hogy minimálisan elszomorító dolog hogy eddig fajulnak a dolgok. De azt is tudom, hogy sokkal jobb így mindenkinek. Nem fogok egyébként ennél többet foglalkozni ezzel , mert nem fogok lesüllyedni ugyan arra a szintre. Arról meg aztán végkép nem tehetek, hogy az emberek szeretik kiforgatni a másik ember szavait. No meg azért lássuk be, ha bárki bármit magára vett a Diszkalkuliáról szóló írásomból, akkor azt gondolom igazat írtam.  Az meg hogy nem reagálok  egyből az egyetlen egy okból van. Régen pontosan az az ember voltam, aki hirtelen visszareagált a dolgokra mérgében nem átgondoltan. Már nem vagyok,  ilyen persze felidegesítem magam hirtelen, de aztán szépen lecsitítom a gondolataimat és igyekszem tiszta fejjel végiig gondolni a dolgokat. A másik meg hogy álltalábban meg nézem, kimondja, és mit aztán eldöntöm, mennyire akarok foglalkozni ezzel  vagy mennyire van értelme, mert azt gondolom, hogy egyes helyzetekben az ember bármit írhat, mondhat, a másik fél úgy sem fogja, fel miről van szó. Természetesen ez így van, jól mindenkinek van saját véleménye. Csak azt meg tudjuk milyen. Meg fogadtam magamnak, hogy minden olyan embert, aki csak lehúzni tud engem és nem felfelé építeni szépen törlöm az életemből. Bírom, én a negatív kritikát kapok bőven a munkámból adódóan és örülök is nekik. Mert azokból is építkezem, de nem mindegy a közlési forma sem. No meg nekem ezekre a gyerekes játszmákra nincs időm sem energiám. Sokkal, de sokkal nehezebb dolgok lesznek az ember életébe, amiket meg kell oldani. Ezek a gondok pedig nem megoldhatók egy két kattintással. Sajnos az élet nem ilyen… Azt hiszem, talán most hirtelen ennyit írok, mert lassan el fogom késni a vonatomat, azt pedig nem, szeretném. 

2016. június 8., szerda



Szóval most írtam egy oldalra ahol le lehetett írni, hogy milyen egy külföldi fiúval élni másik kultúrából érkezett emberrel. Nos, hát én táv kapcsolatban élek Ferivel, akivel egy társkereső oldalon ismerkedtünk meg nagyjából úgy 2010 környékén.  Sokat leveleztünk beszélgettünk, mert Szlovákiban lakik (Felvidéki Magyar) Az én Anyukám pedig Kárpátijai Magyar és különös az, hogy ugyan az a leánykori vezeték neve, mint a neki. Már kis koromban meg fogadtam, hogy nekem olyan vezetéknevű férfi kell, mert mindig is nagyon sokat jelentett nekem Anyai ági rokonaink. De mi nem vagyunk rokonok Ferivel ez biztos, de még lehetünk sőt:) De ez a férfi nem akart jönni Pestre nagyon sokat levelezttünk és beszélgettünk (internetten) ki alakult egy nagyon mély és őszinte barátság kettőnk között. Én akkor nem is erőltetem, hogy ebből több legyen, de ő sem valahogy jó volt minden, úgy ahogyan akkor volt. Aztán nekem lett egy másik barátom két és fél évig voltunk együtt. De ez alatt is beszélgettem a mostani barátommal, de akkor sem merült fel nyilván való okokból, hogy találkozzunk. Akkoriban jártam egy Musical Stúdióba és fellépésünk volt mivel Feri nagyon szereti ezt műfajt gondolta, hogy eljön és megnéz. Én tudtam is hogy ott lesz meg nem is volt róla szó, de ténylegesen nem tudtam. Az nap este írt, hogy ott volt és látott, de szaladnia kellet, mert ment vissza a vonatta. Nagyon örültem neki, de sajnáltam, hogy nem láthattam személyesen. Majd ezek után közölte, hogy megy ki egy évre Bolgáriába önkényeskedni. Nagyon féltem, hogy meg szakad a kapcsolatunk, és hogy nem fogunk beszélgetni többet. De szerencsére nem így történt a dolog, sőt még jobban elmélyült a kapcsolatunk lelki oldala (mert még itt sem ismertem személyesen csak fényképekről) Aztán eltelt pár hónap és közben túlestem egy szakításon az első ember, akinek írtam ő volt, és ami nagyon jó volt az az volt, hogy nem nyomult rám egyből, hanem meg hallgatott mellettem volt támogatott. Tulajdon képpen itt kezdődött el igazán, ami kapcsolatunk. El kezdtünk Skypolni és mivel nagyon  jó hangja van sokat énekelt nekem ( virtuális szerenádot adott én meg olvadoztam a számító gép elött ) Közben mondtam Anyukámnak, Nővéreimnek hogy nekem ez a pasi kell . Aztán írta, hogy jön haza Novemberben és találkoztunk személyesen is én egyből szerelmes lettem belé és a másik dolog, amit észre vettem magamon, hogy mindig is az voltam mert hihitlen jókat tudunk beszélgetni és támogatjuk egymást is mindenben. Majd Feri haza ment meg vissza Bolgáriba utána még Decemberben is találkoztunk, amikor szintén eljött a fellépésemre és hozott nekem Raffaellot mert tudja, hogy a csokira allergiám van.  Hozzá teszem, hogy nem ettem meg a Raffelot mert, hogy tőle kaptam. Aztán eljött hozzánk is meg ismerte  a szüleimet, tesómat, barátaimat, akik már hírből nagyon jól ismerték. Utána továbbra is leveleztünk majd elmentünk egy Kerti partiba együtt utána 30y koncertre ahol meg kérdeztem mit szeretne tőlem? Ő meg közölte, hogy szerelmes belém az óta amióta ismer (pedig írom, hogy sokáig csak leveleztünk és fényképeket láttunk egymásról)
Azóta is együtt vagyunk ennek már több mint 2 éve van, és most tervezzük, hogy összeköltözünk mi táv kapcsolatban élünk a kultúránk közös és szerencsére az életszemléletünk is. Hétvégente szoktunk találkozni. A táv kapcsolathoz, mint minden kapcsolathoz nagyon nagyfokú bizalom kell, én úgy érzem, e nélkül mi kapcsolatunk sem működne, én szerencsés vagyok, mert legfeljebb meg bízzunk egymásban és azért is, mert úgy érzem nagyon mély és őszinte kapcsolatunk van, amit már a levelezések alatt el kezdtünk ki alakitani. No meg Szlovákia is itt van, a szomszédba nem kell annyira, messzire menünk se neki, ha ide jön se nekem. Minden a maga idejében érkezett én mellette váltam igazi nővé, aki tudja, mit akar az élettől. Aki meg is álja a helyét és nagyon sokat jelenet nekem az, hogy olyan Férfi van mellettem, aki motivál és támogat nem olyan, aki lerombol és tönkre tesz. Sokat jelent egy biztonságos pár kapcsolat az ember életében nagyon erőssé tud tenni akkor is, ha egyéb gondok érkeznek az életünkbe. Igazából mi az akadályokat is meg tudjuk oldani közösen, nincs olyan dolog, amiről ne tudna Feri. Nekem nagyon sokat jelenet hogy elfogad, szeret, engem olyannak amilyen vagyok úgy, ahogy vagyok. Az összes hibámmal hülyeségemmel együtt. Arról nem írva, hogy én is elfogadom őt olyannak amilyen az össze hülyeségével rigójájával együtt. Hiszen szeretem őt és mindig is mellette akartam lenni. Számomra nagyon nagy ajándék a sorstól hogy vele lehetek.


Szerencsés vagyok, hogy mellettem van, mert tényleg úgy érzem, hogy ő a másik felem, akiért bármit meg tennék. Azt is tudom, hogy ez az érzés kölcsönös és nekem ez sokat főleg az, hogy őszintén tiszta szívvel szeretjük egymást. Nos, hát nagyon röviden a mi történetünk ez  J