Nagyon sokat gondolkozom most hallgatok egy dalt a Bikinitól a Köeli helyeken. Mert nagyon a hangulatomat idézi főlleg az itt ül az idő a nyakamon ki fogy az út a lábam alol akkor is megyek ha nem akarok ha nem kisér senki utamon. Nem akarok menni meg akarok állapodni. Ki fogy az út a lábam alól mert egy út vesztőbben koborolok s homály fedi el az út végét s nem tudom hová vezet csak jönnek a hétköznepok szürkeségei s azon kapom magam hogy megint el telt egy hét s megint nem történt semmi nem tdom mit tegyek s nem tudm mi fog történi velem lehet hogy egysze azon kapommagam hogy meg haltam s nem is éltem. Nem akarok meg halni de érdekel mivan odaát. Mivel hiszek Istenbben így vízom az ő irgalmaságábban is. Most kezdet el rajtam el uralkoni azt hiszem a félelem s a maány nem tudom mi fog történi. S ez zavar. Bárcsak tudnák vaéami biztosat bárcsak bele leshetnék ajövőmbbe bár érteném mi a baj velem bár láthatnám az élet értelmét. Az itt ül az dő az azt jelzi nekem hogy naprólnara öregebb leszek s még mindig egyedül vagyok s nagyon rossz így de ez nem csak rajtam áll. Csak szar hogy tényeg pörögnek a napok az életebbe napról napra közelebb kerülök egy csomó mindenhez s félelmeim s el hatalmasodnak felettem. Minden bajom van most. Azt hiszem megyek s búcsúzóul itt hagyom ezt a dal szöveget.

Közeli helyeken, dombokon, hegyeken,
kibelezett kőbányák üregében.
Közeli helyeken, dombokon, hegyeken,
Most is visszhangzik a léptem.
Itt ül az idő a nyakamon,
Kifogy az út a lábam alól.
Akkor is megyek, ha nem akarok!
Ha nem kísér senki utamon.
Arcom mossa eső és szárítja a szél.
Az ember mindig jobbat remél.
Porból lettem s porrá leszek,
Félek, hogy a ködbe veszek.
Közeli helyeken, dombokon, hegyeken,
Kibelezett kőbányák üregében.
Közeli helyeken, dombokon, hegyeken,
Most is visszhangzik a léptem.
Itt ül az idő a nyakamon,
Kifogy az út a lábam alól.
Akkor is megyek, ha nem akarok!
Ha nem kísér senki utamon.
Arcom mossa eső és szárítja a szél.
Az ember mindig jobbat remél.
Porból lettem s porrá leszek,
Félek, hogy a ködbe veszek.
Itt ül az idő a nyakamon,
Kifogy az út a lábam alól.
Akkor is megyek, ha nem akarok!
Ha nem kísér senki utamon.
Arcom mossa eső és szárítja a szél.
Az ember mindíg jobbat remél.
Porból lettem s porrá leszek,
Félek, hogy a ködbe veszek.