A napokban láttam egy balesetet. Azon gondolkoztam, hogy tényleg ennyi az élet? Elüt egy autó s meg halunk? Mi van, ha nem lesz több holnap az ember életében s már nem lesz alkalmam elmondani azt, amit el akarok. Annyi mindent akarok mondani meg tenni van egy listám, hogy mit akarok meg tenni addig, amíg élek. Nem készülök meg halni, de ha pl a mai nap lett volna, az utolsó nap az éltemben nem lennék, elégedet. Amita történtek dolgok velem

(akit érdekel, annak elmondom, konkrétan mire gondolok, de nem publikus, mert elégé személyes dologról van szó. ) Én azóta igyekszem úgy élni az életem, hogy itt és mos, van, mai nap van holnap meg, ha fel kellek hurrá, ha nem akkor talán egy jobb helyen vagyok. Azt gondolom egy haláleset feldolgozása elég nehéz dolog. Néha úgy érzem magam, mint Elizabeth aki bele szeretett a halálba s egész élete folyamán vágyódott rá. Én nem vágyok, rá mert olykor félek tőle. Egyszerűen csak meg visel a mai baleset és az is hogy ennyi egy emberi élet. És bele gondoltam, hogy az én életem milyen s hogyan élem. Úgy élem, hogy itt és most van. Nincs holnap nincs holnap után. Terveim vannak s céljaim, amiket el akarok érni s remélem sikerül is. Sok minden jár most a fejembe, de nem hiszem, hogy ezt a bejegyzés folytatnom kéne, mert kb síró görcsöt kaptam. Most inkább meg próbálok aludni s el felejteni ezt. Igaz nem az egész balesetet láttam, de éppen eleget.