Nagyon rég nem írtam már blogot de ma ahogyan nézegettem azt a bizonyos közöségi oldalt szembe jött velem egy videó a diszlexia diszgráffia és diszkalkulia kapcsán. Régóta le akartam írni a saját tapasztalatomat, véleményemet ezzel kapcsolatban. Ma úgy döntöttem meg teszem, sőt mi több rendszeresen írni fogom a blogomat mert én imádtam blogolni:) 

Szóval magáról a tünetekről:  keverem, az irányokat jobb helyett balra megyek, bal helyet jobbra nem tudok rendesen térképet olvasni, sőt mi több közlekedni sem tudok. Simán eltévedek  bárhol mert nem annyira jó a tájékozódási képességem.     Idegen szavakat és idegen külföldi előadok, neveit sosem tudom meg jegyezni. Írásnál a ceruzafogásom is más  mint a többiekké erősebben fogom, a tolat, ceruzát, nem tudok rendesen írni még sima lapon, sem mert simán elgörbül a végére a vonalvezetésem. Magával a fogalmazással is akadnak, gondok  gyakran nem úgy fejezem ki magam, ahogyan szeretném.

 Többszöri átolvasás után is találok fogalmazási hibákat abban, amit írok.

 Meg persze előre félek jogosítvány le tételétől is, de vígasztal a tudat, hogy biciklizni tudok és csak egyszer estem bele az árokba, amikor meg tanultam. Bár az is tény hogy nagyon félek rajta menni, mert  nem érzem magam biztonságba. Igazából mindig is irigyeltem azokat, akiknek nincs ilyen fajta gondja az életben akik " tökéletesek" aztán rájöttem arra, hogy én is az vagyok a magam módján. A másik hogy nagyon örülök annak, hogy tudok erről nyíltan beszélni és írni, no meg annak is, hogy nem vagyok egyedül ezzel. De akkor most jöjjön a történetem. 

A diszkalkuliám és disz gráffiám azért alakult ki, állítólag mert én balkezesként születtem, majd amikor láttam, hogy mindenki más a környezetemben jobb kézzel eszik az a domináns féltekék akkor magamtól átváltottam. Így tulajdon képpen két kezes lettem nyilván a jobb kezem a domináns azzal írok.

De ami érdekes bennem, hogy bal kézzel is tudok írni, amin még én is meg lepődtem, amikor egyszer poénból kipróbáltam és láss, csodát megy:) Azt is mondták, hogy ez azért nem jó, mert sosem pihen egyik agy féltekém sem.  A másik hogy az is benne van a pakliban hogy örököltem, mert Apukám is díszes. Bennem már kétsíkú ez a dolog mára már elfogadtam, hogy van ez a részképesség és figyelem zavarom. Nem tartom magam kevesebbnek azoktól az emberektől, akiknek nincs. Azt tudom, hogy ezerszer többet kell tanulnom, mint másoknak és akkor is csak kettes van meg, mert fizikailag nem bírok többet olvasni persze ez tantárgy függő is ez is tény. De kezdjük az elején a történetemet. Tudni kell, hogy én erről sohasem beszéltem igyekeztem titkolni, hogy ez van, mert szégyelltem magam, és mert lássuk be a környezettemből a „barátaim”(nagyon kevés kivétellel akik segített nekem a suliban és ezért hálás vagyok nekik) azt mondták, hogy a diszesek hülyék és hogy gyakran visszaélnek azzal, hogy azok ez egy fajta kibúvó. Én úgy érzem, hogy sosem éltem ezzel vissza. Főiskolán sem mondtam el a tanáraimnak.  Egyrészt mert ez olyan dolog, ami van, nem fog el múlni sem.  Nem fogom beavatni őket a másik, meg hogy szerintem egyen ketten így is úgy is meg buktatják az ember meg nyilván én vállaltam, mert tudom, hogy be tudom fejezni. Már Oviban feltűnő volt, hogy nem tudok rajzolni de akkoriban azt mondták, hogy majd meg tanulok. De a pálcika emberen kívül a mai napig nem tudok rajzolni semmit sem. 

 Elemi 1 osztályában derült ki hogy nehezebben megy a számolás felcserélek számokat olvasásánál betűket és a kézírásomat az Egyiptomiak tudnák csak olvasni, mert Hieroglifákat nagyon szépen tudok írni. Rossz a ceruzafogásom és vonalvezetésem nem tudom tartani a sorokat.  Egy sima üres papíron, sem mert el dőlnek a betűim és a soraim is görbék lesznek. Nehezen megy a fogalmazás tollba mondásom tele volt helyes írási hibákkal. Meg tanultam a nyelvtani szabályokat, de nem tudtam őket alkalmazni a mai napig tudom mit, hogy kellene írni, de nem, tudom alkalmazni. Pedig rengeteget gyakoroltam.  Első kőrben szemészetre mentünk, mert hát, ha azzal van, a baj  de szerencsére nagyon jól láttam. Majd  elmentünk a beszédvizsgáló központba ahol meg vizsgáltak hangosan fel kellet olvasnom a betűket és egy néni nézte és saját lapján jelölte, Hol hibáztam. A hangos olvasással nem volt gond, de szövegértés nehezen ment. Aztán jött a fekete leves a matek világ életemben utáltam, de nyilván, csak azért mert sosem ment alapvető műveletek mennek, de többi az nem. Összeadás kivonás szorzás osztás azt is csak vizualizálva tudtam meg tanulni az ujjaim segítségével 1. egy az egy és akkor így mondod és közbe nyitogatod ki az ujjaidat és kötöd az agyadba melyik új mennyiszer egy.  Miután végeztek a vizsgálatikal behívták anyukámat és elmondták neki, hogy Diszkalkuliám és diszgráffiám van, nem azt jelenti, hogy hülye vagyok vagy szellemileg fogyatékos, mert ezt is meg kaptuk. Hanem azt hogy több időt kell tanulnom és fejlesztésekre kell járni velem. Arra is emlékszem, hogy pszichológiai vizsgálatokra is mennünk kellet.  Sőt hallás vizsgálatok is voltak. Édes anyám beleásta magát a dolgokba elvitt egy különleges iskolába ahol kis létszámú osztályok voltak 10-en voltunk ez azért volt jó, mert tanárainknak volt idejük arra, hogy figyeljenek ránk egyénileg is. Volt logopédusunk, aki minden nap vitt minket fejlesztésre. Illetve igyekezték azt a területet fejleszteni, amiben jók voltunk. Nálam ilyen volt a zene ének és a versek meg tanulása. Sőt még zongoráztam is és szolfézsra is kellet járnom bár az nyilván nem ment olyan jól. Prózamondó versenyeket is nyertem.  Amit annak köszönhetek, hogy bent maradt velem tanárnéni óra után és időt, energiát nem sajnálva segített nekem. A másik ember pedig az Édes anyám, aki mindig is hitt bennem.  Sajnos ez az iskola meg szűnt utána át kerültem egy nagyobb létszámú iskolai csoportba. Itt szörnyű volt emlékszem, hogy 5 osztályos voltam mondtuk, hogy soha életemben nem tanultam angolul és még is erőltették mindent tőlem kérdezett a tanárnő és emlékszem a gonosz hangsúlyára is. Majd közölte, hogy nekem rossz az anyukám, mert nem foglalkozik velem és nagyon csúnya dolgokat mondott. Természetesen én haza érve el mondtam ezt anyukámnak, aki felhívta az iskolát (mellesleg az igazgató nő volt, aki tanította az Angolt) bejött akkor letisztáztuk, hogy tanulási nehézségem van, amit jelzet is, amikor felvettek az iskolába. De a papírjaim elkeveredtek így gyakorlatilag csak akkor vették tudomásul, hogy mi a helyzet.

Azt is mondta anyukám, hogy jár velem fejlesztésre, és hogy nagyon régóta vannak papírjaim. Ez után a beszélgetés után javult a helyzet az osztály továbbra is gúnyolt, mert nem értették mi az akadály annak hogy nem teljesítek jól vissza menőleg a gyerekeket nem lehet okolni, mert gyerek az gyerek sajnos mindig a kisebbeket, dagikat a butákat gúnyoljak ki. Utána Angol órák helyett matematikai fejlesztésekre jártam az iskolába és Nyelvtant tanító tanárnő is elvitt  korrepetálásokra.  Igazából hálás lehetek, hogy ennyi energiát fektetek belém a tanáraim és Anyukám is.

A végére már nagyon meg szerettem ezt az iskolát, mert kivívtam magamnak a tiszteletet az osztályon belül. Ami nagy elismerés volt, hogy azok, akik gúnyoltak oda jöttek bocsánatot kérni tőlem.

Utána Montessori nevü Gimnáziumba mentem tanulni nagyon szerettem Alternatív iskolai forma kis létszámú osztály csoportos órák fejlesztések Kifejezetten díszeseknek. Nagyon élveztem ezt az időszakot sok barátom is lett. Itt szintén az volt a jó, hogy nagyon jó igazgató nőnk volt és tanári kar is nagyon jó volt. Aki le maradt az órán nem tudott velünk haladni azt külön elvitték még az nap és elmagyarázták  a nem értett tananyagot. Bármi gondunk volt bizalommal fordulhattunk a tanárainkhoz mindenkinek volt egy Patrónusa, akit bármikor meg kereshetett az iskolában. Ezen kívül, amikor valaki úgy érezte, hogy nem tud figyelni ki mehetett egy kicsit levegőzni.  2 év után ez is bezárt sajnos, de nem panaszkodhatunk, mert a másik szaközép suli, ami átvett minket egybe tartotta az osztályunkat és tanáraink többsége is jött velünk. Szóval Gími nagyon jó év volt:) Most meg már Főiskolára járok, amit, lassan de biztosan befejezek én itt talán az elején elmondtam a barátaimnak, Van ez a dolog, de miután így is meg kaptam, hogy a díszesek hülyék és vissza akarok élni ezzel soha többet nem beszéltem erről. Nyilván nem a közeli barátokról van szó akikkel akkoriban jóban voltak mert azok az emberek nagyon sokat segítettek nekem. De ennek ellenére akkor is rosszul éreztem magam.  Ennek inkább lelki okai voltak és nekem kellet meg küzdenem ezzel. Szerintem itt közbe játszott az is hogy kicsit irigy is voltam hogy mindenki más jól tanul de én nem . 

Én is hülye voltam, amikor közöltem hogy  igen meg van minden vizsgám, mert nem akartam elmaradni senkitől, sem mert nagyon jól tudtam, hogy kibeszélnek a hátam mögött  legalább is ilyen képzeteim voltak. Akár valóság alapú akár nem sajnálom hogy így cselekedtem.   Tudom , hogy kétsíkú a dolog, de nekem ez akkor sok volt.

Lelki része nagyon nehéz volt főleg a váltás 5 osztályban akkor volt egy időszakom, amikor nagyon mélyen magamba voltam zuhanva, amikor nincsenek, barátaid rosszul tanulsz, és egyedül érzed magad. Szerencsére anyukám tudta, hogy nagy a baj és elvit gyerek pszichológushoz így pici kis lelki világom rendbe jött. Igazat meg vallva azért sem beszéltem erről, mert nyilván rossz élmény, és mert sajnos mai napig tapasztalatom hogy lenézik a díszes embereket. Nem értem, hogy miért? És nem is tartom fer dolognak Illetve azt is nehezen kezeltem, amikor mindenki más készen volt a dolgozataival beadandóaival én meg még mindig pötyögtem a gépen ültem a dolgozat felett. De sosem mertem jelezni, ha valamit nem értettem az iskolába, mert féltem, hogy ki nevetnek a többiek. Utáltam meg nyilvánulni hirtelen a közösségben azon kivül hogy izgultam, mert mívan ha hülyeséget mondok? Néha nehezen találtam a szavakat. Nekem szerencsém volt Anyukámmal abban, hogy feltétel nélkül szeret és támogat, mai napig azt mondom, neki köszönhetem, hogy itt tartok ahol tartok, hogy meg van a Gimi Okjs- vizsgám Főiskolára járok és támogat. Meg persze a családom Nővérem a barátaim a közeli barátok, akik hisznek bennem. Van még egy ember a Barátom, azért mert sosem kaptam azt tőle, hogy hülye vagyok akkor is támogatott, amikor kiderült még egy fél évet csúszok a Főiskolán, mert a tanácsadóm elment. Motivál ezerrel és hisz bennem Mára már elfogadtam, hogy ez van, néha utálom ugyan, de nem érzem azt, hogy akadályoztatna bármiben is. Sőt talán sokkal nagyobb kitartásom és az akarat bennem, mert világ életemben küzdöttem azért, hogy bármit is elérjek és bizonyítani akarok. Első sorban magamnak.  A meg hogy még nem tudok Angolul hallás után meg tudok tanulni, de most amúgy is Szlovákul kell, mert oda költözök. Nekem nagy vonalakban ez a történetem.