Nem sokára indul a vonatom megyek Fecushoz.  Leírhatatlanul boldog vagyok. Gyakorlatilag már a cél elött vagyok, ugyan még van egy nagy akadály, de azt gondolom, hogy ahogyan az eddigieket, ezt is le fogom győzni. Ami pedig utána fog jönni még nagyobb boldogsággal fog eltölteni, dolgozni már most is dolgozom. De egy másik Országba kiköltözni és megtanulni a nyelvet és ott elhelyezkedni hatalmas dolog lesz az életemben, sőt ha ügyes vagyok, akkor még jogsim is lesz. Várom is meg félek is, ahogyan mindenki, aki ekkora nagy változás elött áll.

Mindig különös érzés fog el, amikor én utazom, Szlovákiába-eszembe jut, amikor először mentem ki. Emlékszem, hogy mennyire meg voltam ijedve azt sem tudtam pontosan hol kell leszállni a vonatról. Aztán szépen lassan barátokat is szereztem az utazásaim folyamán és most már nem is utazom egyedül:) Úgy megyek oda, mint aki haza megy ezért is mondom gyakran, hogy én már itt is vagyok meg ott is.  Hihetetlen érzés az, amikor boldog vagy.  Ugyan akkor szeretnék reagálni  egykét dologra. Szóval nem a papír teszi az embert emberré. Diploma megszerzésével nem lesz senki sem felnőt. Ha a viselkedése ugyan úgy gyerekes marad. Nagydolog hogy kisétálnak olyan emberek az életemből és én is az övékből, akiket eddig sem érdekeltem számomra fel üdülés ezekttől meg szabadulni hiszen úgy is csak kibeszélés megy . Rendben nem tagadom hogy minimálisan elszomorító dolog hogy eddig fajulnak a dolgok. De azt is tudom, hogy sokkal jobb így mindenkinek. Nem fogok egyébként ennél többet foglalkozni ezzel , mert nem fogok lesüllyedni ugyan arra a szintre. Arról meg aztán végkép nem tehetek, hogy az emberek szeretik kiforgatni a másik ember szavait. No meg azért lássuk be, ha bárki bármit magára vett a Diszkalkuliáról szóló írásomból, akkor azt gondolom igazat írtam.  Az meg hogy nem reagálok  egyből az egyetlen egy okból van. Régen pontosan az az ember voltam, aki hirtelen visszareagált a dolgokra mérgében nem átgondoltan. Már nem vagyok,  ilyen persze felidegesítem magam hirtelen, de aztán szépen lecsitítom a gondolataimat és igyekszem tiszta fejjel végiig gondolni a dolgokat. A másik meg hogy álltalábban meg nézem, kimondja, és mit aztán eldöntöm, mennyire akarok foglalkozni ezzel  vagy mennyire van értelme, mert azt gondolom, hogy egyes helyzetekben az ember bármit írhat, mondhat, a másik fél úgy sem fogja, fel miről van szó. Természetesen ez így van, jól mindenkinek van saját véleménye. Csak azt meg tudjuk milyen. Meg fogadtam magamnak, hogy minden olyan embert, aki csak lehúzni tud engem és nem felfelé építeni szépen törlöm az életemből. Bírom, én a negatív kritikát kapok bőven a munkámból adódóan és örülök is nekik. Mert azokból is építkezem, de nem mindegy a közlési forma sem. No meg nekem ezekre a gyerekes játszmákra nincs időm sem energiám. Sokkal, de sokkal nehezebb dolgok lesznek az ember életébe, amiket meg kell oldani. Ezek a gondok pedig nem megoldhatók egy két kattintással. Sajnos az élet nem ilyen… Azt hiszem, talán most hirtelen ennyit írok, mert lassan el fogom késni a vonatomat, azt pedig nem, szeretném. 

Szóval most írtam egy oldalra ahol le lehetett írni, hogy milyen egy külföldi fiúval élni másik kultúrából érkezett emberrel. Nos, hát én táv kapcsolatban élek Ferivel, akivel egy társkereső oldalon ismerkedtünk meg nagyjából úgy 2010 környékén.  Sokat leveleztünk beszélgettünk, mert Szlovákiban lakik (Felvidéki Magyar) Az én Anyukám pedig Kárpátijai Magyar és különös az, hogy ugyan az a leánykori vezeték neve, mint a neki. Már kis koromban meg fogadtam, hogy nekem olyan vezetéknevű férfi kell, mert mindig is nagyon sokat jelentett nekem Anyai ági rokonaink. De mi nem vagyunk rokonok Ferivel ez biztos, de még lehetünk sőt:) De ez a férfi nem akart jönni Pestre nagyon sokat levelezttünk és beszélgettünk (internetten) ki alakult egy nagyon mély és őszinte barátság kettőnk között. Én akkor nem is erőltetem, hogy ebből több legyen, de ő sem valahogy jó volt minden, úgy ahogyan akkor volt. Aztán nekem lett egy másik barátom két és fél évig voltunk együtt. De ez alatt is beszélgettem a mostani barátommal, de akkor sem merült fel nyilván való okokból, hogy találkozzunk. Akkoriban jártam egy Musical Stúdióba és fellépésünk volt mivel Feri nagyon szereti ezt műfajt gondolta, hogy eljön és megnéz. Én tudtam is hogy ott lesz meg nem is volt róla szó, de ténylegesen nem tudtam. Az nap este írt, hogy ott volt és látott, de szaladnia kellet, mert ment vissza a vonatta. Nagyon örültem neki, de sajnáltam, hogy nem láthattam személyesen. Majd ezek után közölte, hogy megy ki egy évre Bolgáriába önkényeskedni. Nagyon féltem, hogy meg szakad a kapcsolatunk, és hogy nem fogunk beszélgetni többet. De szerencsére nem így történt a dolog, sőt még jobban elmélyült a kapcsolatunk lelki oldala (mert még itt sem ismertem személyesen csak fényképekről) Aztán eltelt pár hónap és közben túlestem egy szakításon az első ember, akinek írtam ő volt, és ami nagyon jó volt az az volt, hogy nem nyomult rám egyből, hanem meg hallgatott mellettem volt támogatott. Tulajdon képpen itt kezdődött el igazán, ami kapcsolatunk. El kezdtünk Skypolni és mivel nagyon  jó hangja van sokat énekelt nekem ( virtuális szerenádot adott én meg olvadoztam a számító gép elött ) Közben mondtam Anyukámnak, Nővéreimnek hogy nekem ez a pasi kell . Aztán írta, hogy jön haza Novemberben és találkoztunk személyesen is én egyből szerelmes lettem belé és a másik dolog, amit észre vettem magamon, hogy mindig is az voltam mert hihitlen jókat tudunk beszélgetni és támogatjuk egymást is mindenben. Majd Feri haza ment meg vissza Bolgáriba utána még Decemberben is találkoztunk, amikor szintén eljött a fellépésemre és hozott nekem Raffaellot mert tudja, hogy a csokira allergiám van.  Hozzá teszem, hogy nem ettem meg a Raffelot mert, hogy tőle kaptam. Aztán eljött hozzánk is meg ismerte  a szüleimet, tesómat, barátaimat, akik már hírből nagyon jól ismerték. Utána továbbra is leveleztünk majd elmentünk egy Kerti partiba együtt utána 30y koncertre ahol meg kérdeztem mit szeretne tőlem? Ő meg közölte, hogy szerelmes belém az óta amióta ismer (pedig írom, hogy sokáig csak leveleztünk és fényképeket láttunk egymásról)

Azóta is együtt vagyunk ennek már több mint 2 éve van, és most tervezzük, hogy összeköltözünk mi táv kapcsolatban élünk a kultúránk közös és szerencsére az életszemléletünk is. Hétvégente szoktunk találkozni. A táv kapcsolathoz, mint minden kapcsolathoz nagyon nagyfokú bizalom kell, én úgy érzem, e nélkül mi kapcsolatunk sem működne, én szerencsés vagyok, mert legfeljebb meg bízzunk egymásban és azért is, mert úgy érzem nagyon mély és őszinte kapcsolatunk van, amit már a levelezések alatt el kezdtünk ki alakitani. No meg Szlovákia is itt van, a szomszédba nem kell annyira, messzire menünk se neki, ha ide jön se nekem. Minden a maga idejében érkezett én mellette váltam igazi nővé, aki tudja, mit akar az élettől. Aki meg is álja a helyét és nagyon sokat jelenet nekem az, hogy olyan Férfi van mellettem, aki motivál és támogat nem olyan, aki lerombol és tönkre tesz. Sokat jelent egy biztonságos pár kapcsolat az ember életében nagyon erőssé tud tenni akkor is, ha egyéb gondok érkeznek az életünkbe. Igazából mi az akadályokat is meg tudjuk oldani közösen, nincs olyan dolog, amiről ne tudna Feri. Nekem nagyon sokat jelenet hogy elfogad, szeret, engem olyannak amilyen vagyok úgy, ahogy vagyok. Az összes hibámmal hülyeségemmel együtt. Arról nem írva, hogy én is elfogadom őt olyannak amilyen az össze hülyeségével rigójájával együtt. Hiszen szeretem őt és mindig is mellette akartam lenni. Számomra nagyon nagy ajándék a sorstól hogy vele lehetek.

Szerencsés vagyok, hogy mellettem van, mert tényleg úgy érzem, hogy ő a másik felem, akiért bármit meg tennék. Azt is tudom, hogy ez az érzés kölcsönös és nekem ez sokat főleg az, hogy őszintén tiszta szívvel szeretjük egymást. Nos, hát nagyon röviden a mi történetünk ez  J

Nagyon rég nem írtam már blogot de ma ahogyan nézegettem azt a bizonyos közöségi oldalt szembe jött velem egy videó a diszlexia diszgráffia és diszkalkulia kapcsán. Régóta le akartam írni a saját tapasztalatomat, véleményemet ezzel kapcsolatban. Ma úgy döntöttem meg teszem, sőt mi több rendszeresen írni fogom a blogomat mert én imádtam blogolni:) 

Szóval magáról a tünetekről:  keverem, az irányokat jobb helyett balra megyek, bal helyet jobbra nem tudok rendesen térképet olvasni, sőt mi több közlekedni sem tudok. Simán eltévedek  bárhol mert nem annyira jó a tájékozódási képességem.     Idegen szavakat és idegen külföldi előadok, neveit sosem tudom meg jegyezni. Írásnál a ceruzafogásom is más  mint a többiekké erősebben fogom, a tolat, ceruzát, nem tudok rendesen írni még sima lapon, sem mert simán elgörbül a végére a vonalvezetésem. Magával a fogalmazással is akadnak, gondok  gyakran nem úgy fejezem ki magam, ahogyan szeretném.

 Többszöri átolvasás után is találok fogalmazási hibákat abban, amit írok.

 Meg persze előre félek jogosítvány le tételétől is, de vígasztal a tudat, hogy biciklizni tudok és csak egyszer estem bele az árokba, amikor meg tanultam. Bár az is tény hogy nagyon félek rajta menni, mert  nem érzem magam biztonságba. Igazából mindig is irigyeltem azokat, akiknek nincs ilyen fajta gondja az életben akik " tökéletesek" aztán rájöttem arra, hogy én is az vagyok a magam módján. A másik hogy nagyon örülök annak, hogy tudok erről nyíltan beszélni és írni, no meg annak is, hogy nem vagyok egyedül ezzel. De akkor most jöjjön a történetem. 

A diszkalkuliám és disz gráffiám azért alakult ki, állítólag mert én balkezesként születtem, majd amikor láttam, hogy mindenki más a környezetemben jobb kézzel eszik az a domináns féltekék akkor magamtól átváltottam. Így tulajdon képpen két kezes lettem nyilván a jobb kezem a domináns azzal írok.

De ami érdekes bennem, hogy bal kézzel is tudok írni, amin még én is meg lepődtem, amikor egyszer poénból kipróbáltam és láss, csodát megy:) Azt is mondták, hogy ez azért nem jó, mert sosem pihen egyik agy féltekém sem.  A másik hogy az is benne van a pakliban hogy örököltem, mert Apukám is díszes. Bennem már kétsíkú ez a dolog mára már elfogadtam, hogy van ez a részképesség és figyelem zavarom. Nem tartom magam kevesebbnek azoktól az emberektől, akiknek nincs. Azt tudom, hogy ezerszer többet kell tanulnom, mint másoknak és akkor is csak kettes van meg, mert fizikailag nem bírok többet olvasni persze ez tantárgy függő is ez is tény. De kezdjük az elején a történetemet. Tudni kell, hogy én erről sohasem beszéltem igyekeztem titkolni, hogy ez van, mert szégyelltem magam, és mert lássuk be a környezettemből a „barátaim”(nagyon kevés kivétellel akik segített nekem a suliban és ezért hálás vagyok nekik) azt mondták, hogy a diszesek hülyék és hogy gyakran visszaélnek azzal, hogy azok ez egy fajta kibúvó. Én úgy érzem, hogy sosem éltem ezzel vissza. Főiskolán sem mondtam el a tanáraimnak.  Egyrészt mert ez olyan dolog, ami van, nem fog el múlni sem.  Nem fogom beavatni őket a másik, meg hogy szerintem egyen ketten így is úgy is meg buktatják az ember meg nyilván én vállaltam, mert tudom, hogy be tudom fejezni. Már Oviban feltűnő volt, hogy nem tudok rajzolni de akkoriban azt mondták, hogy majd meg tanulok. De a pálcika emberen kívül a mai napig nem tudok rajzolni semmit sem. 

 Elemi 1 osztályában derült ki hogy nehezebben megy a számolás felcserélek számokat olvasásánál betűket és a kézírásomat az Egyiptomiak tudnák csak olvasni, mert Hieroglifákat nagyon szépen tudok írni. Rossz a ceruzafogásom és vonalvezetésem nem tudom tartani a sorokat.  Egy sima üres papíron, sem mert el dőlnek a betűim és a soraim is görbék lesznek. Nehezen megy a fogalmazás tollba mondásom tele volt helyes írási hibákkal. Meg tanultam a nyelvtani szabályokat, de nem tudtam őket alkalmazni a mai napig tudom mit, hogy kellene írni, de nem, tudom alkalmazni. Pedig rengeteget gyakoroltam.  Első kőrben szemészetre mentünk, mert hát, ha azzal van, a baj  de szerencsére nagyon jól láttam. Majd  elmentünk a beszédvizsgáló központba ahol meg vizsgáltak hangosan fel kellet olvasnom a betűket és egy néni nézte és saját lapján jelölte, Hol hibáztam. A hangos olvasással nem volt gond, de szövegértés nehezen ment. Aztán jött a fekete leves a matek világ életemben utáltam, de nyilván, csak azért mert sosem ment alapvető műveletek mennek, de többi az nem. Összeadás kivonás szorzás osztás azt is csak vizualizálva tudtam meg tanulni az ujjaim segítségével 1. egy az egy és akkor így mondod és közbe nyitogatod ki az ujjaidat és kötöd az agyadba melyik új mennyiszer egy.  Miután végeztek a vizsgálatikal behívták anyukámat és elmondták neki, hogy Diszkalkuliám és diszgráffiám van, nem azt jelenti, hogy hülye vagyok vagy szellemileg fogyatékos, mert ezt is meg kaptuk. Hanem azt hogy több időt kell tanulnom és fejlesztésekre kell járni velem. Arra is emlékszem, hogy pszichológiai vizsgálatokra is mennünk kellet.  Sőt hallás vizsgálatok is voltak. Édes anyám beleásta magát a dolgokba elvitt egy különleges iskolába ahol kis létszámú osztályok voltak 10-en voltunk ez azért volt jó, mert tanárainknak volt idejük arra, hogy figyeljenek ránk egyénileg is. Volt logopédusunk, aki minden nap vitt minket fejlesztésre. Illetve igyekezték azt a területet fejleszteni, amiben jók voltunk. Nálam ilyen volt a zene ének és a versek meg tanulása. Sőt még zongoráztam is és szolfézsra is kellet járnom bár az nyilván nem ment olyan jól. Prózamondó versenyeket is nyertem.  Amit annak köszönhetek, hogy bent maradt velem tanárnéni óra után és időt, energiát nem sajnálva segített nekem. A másik ember pedig az Édes anyám, aki mindig is hitt bennem.  Sajnos ez az iskola meg szűnt utána át kerültem egy nagyobb létszámú iskolai csoportba. Itt szörnyű volt emlékszem, hogy 5 osztályos voltam mondtuk, hogy soha életemben nem tanultam angolul és még is erőltették mindent tőlem kérdezett a tanárnő és emlékszem a gonosz hangsúlyára is. Majd közölte, hogy nekem rossz az anyukám, mert nem foglalkozik velem és nagyon csúnya dolgokat mondott. Természetesen én haza érve el mondtam ezt anyukámnak, aki felhívta az iskolát (mellesleg az igazgató nő volt, aki tanította az Angolt) bejött akkor letisztáztuk, hogy tanulási nehézségem van, amit jelzet is, amikor felvettek az iskolába. De a papírjaim elkeveredtek így gyakorlatilag csak akkor vették tudomásul, hogy mi a helyzet.

Azt is mondta anyukám, hogy jár velem fejlesztésre, és hogy nagyon régóta vannak papírjaim. Ez után a beszélgetés után javult a helyzet az osztály továbbra is gúnyolt, mert nem értették mi az akadály annak hogy nem teljesítek jól vissza menőleg a gyerekeket nem lehet okolni, mert gyerek az gyerek sajnos mindig a kisebbeket, dagikat a butákat gúnyoljak ki. Utána Angol órák helyett matematikai fejlesztésekre jártam az iskolába és Nyelvtant tanító tanárnő is elvitt  korrepetálásokra.  Igazából hálás lehetek, hogy ennyi energiát fektetek belém a tanáraim és Anyukám is.

A végére már nagyon meg szerettem ezt az iskolát, mert kivívtam magamnak a tiszteletet az osztályon belül. Ami nagy elismerés volt, hogy azok, akik gúnyoltak oda jöttek bocsánatot kérni tőlem.

Utána Montessori nevü Gimnáziumba mentem tanulni nagyon szerettem Alternatív iskolai forma kis létszámú osztály csoportos órák fejlesztések Kifejezetten díszeseknek. Nagyon élveztem ezt az időszakot sok barátom is lett. Itt szintén az volt a jó, hogy nagyon jó igazgató nőnk volt és tanári kar is nagyon jó volt. Aki le maradt az órán nem tudott velünk haladni azt külön elvitték még az nap és elmagyarázták  a nem értett tananyagot. Bármi gondunk volt bizalommal fordulhattunk a tanárainkhoz mindenkinek volt egy Patrónusa, akit bármikor meg kereshetett az iskolában. Ezen kívül, amikor valaki úgy érezte, hogy nem tud figyelni ki mehetett egy kicsit levegőzni.  2 év után ez is bezárt sajnos, de nem panaszkodhatunk, mert a másik szaközép suli, ami átvett minket egybe tartotta az osztályunkat és tanáraink többsége is jött velünk. Szóval Gími nagyon jó év volt:) Most meg már Főiskolára járok, amit, lassan de biztosan befejezek én itt talán az elején elmondtam a barátaimnak, Van ez a dolog, de miután így is meg kaptam, hogy a díszesek hülyék és vissza akarok élni ezzel soha többet nem beszéltem erről. Nyilván nem a közeli barátokról van szó akikkel akkoriban jóban voltak mert azok az emberek nagyon sokat segítettek nekem. De ennek ellenére akkor is rosszul éreztem magam.  Ennek inkább lelki okai voltak és nekem kellet meg küzdenem ezzel. Szerintem itt közbe játszott az is hogy kicsit irigy is voltam hogy mindenki más jól tanul de én nem . 

Én is hülye voltam, amikor közöltem hogy  igen meg van minden vizsgám, mert nem akartam elmaradni senkitől, sem mert nagyon jól tudtam, hogy kibeszélnek a hátam mögött  legalább is ilyen képzeteim voltak. Akár valóság alapú akár nem sajnálom hogy így cselekedtem.   Tudom , hogy kétsíkú a dolog, de nekem ez akkor sok volt.

Lelki része nagyon nehéz volt főleg a váltás 5 osztályban akkor volt egy időszakom, amikor nagyon mélyen magamba voltam zuhanva, amikor nincsenek, barátaid rosszul tanulsz, és egyedül érzed magad. Szerencsére anyukám tudta, hogy nagy a baj és elvit gyerek pszichológushoz így pici kis lelki világom rendbe jött. Igazat meg vallva azért sem beszéltem erről, mert nyilván rossz élmény, és mert sajnos mai napig tapasztalatom hogy lenézik a díszes embereket. Nem értem, hogy miért? És nem is tartom fer dolognak Illetve azt is nehezen kezeltem, amikor mindenki más készen volt a dolgozataival beadandóaival én meg még mindig pötyögtem a gépen ültem a dolgozat felett. De sosem mertem jelezni, ha valamit nem értettem az iskolába, mert féltem, hogy ki nevetnek a többiek. Utáltam meg nyilvánulni hirtelen a közösségben azon kivül hogy izgultam, mert mívan ha hülyeséget mondok? Néha nehezen találtam a szavakat. Nekem szerencsém volt Anyukámmal abban, hogy feltétel nélkül szeret és támogat, mai napig azt mondom, neki köszönhetem, hogy itt tartok ahol tartok, hogy meg van a Gimi Okjs- vizsgám Főiskolára járok és támogat. Meg persze a családom Nővérem a barátaim a közeli barátok, akik hisznek bennem. Van még egy ember a Barátom, azért mert sosem kaptam azt tőle, hogy hülye vagyok akkor is támogatott, amikor kiderült még egy fél évet csúszok a Főiskolán, mert a tanácsadóm elment. Motivál ezerrel és hisz bennem Mára már elfogadtam, hogy ez van, néha utálom ugyan, de nem érzem azt, hogy akadályoztatna bármiben is. Sőt talán sokkal nagyobb kitartásom és az akarat bennem, mert világ életemben küzdöttem azért, hogy bármit is elérjek és bizonyítani akarok. Első sorban magamnak.  A meg hogy még nem tudok Angolul hallás után meg tudok tanulni, de most amúgy is Szlovákul kell, mert oda költözök. Nekem nagy vonalakban ez a történetem.