Borongós az idő oda kint fúj, a szél csepereg az eső az égen át cikázott egy galamb is nem rég. Nincs jó kedvem most z az időjárásnak is köszönhető szerintem. Meg annak is, hogy elromlott a rútér s egy gépen van, net most csak idegesít. Nem szeretem az ilyet, de mindegy ez a mai nap amúgy sem az én napom. Most kicsit ki vagyok.

Én csak fekszem a földön, a hátamon könnyeim végégé folynak az arcomon hiába próbáltam erős lenni most már nem megy. Könnytől áztatott padlón fekszem, s azon gondolkozok, miért történik ez velünk? S miért kell ezt átélnem? Egyszerűen nem tudok megnyugodni én csak sírok sírok s sírok, míg nem bele nem bóbiskolok a könnyeimbe. Továbbra is a padlón fekszem, fázom fel kéne vennem egy pulcsit, de nem bírok, felállni nem megy. Tétován meg próbálok fel ülni, de hiába támasztom, ki két karomat visszazuhanok a padlóra. Újra sírok, hogy elgyengültem. Majd erőt veszek, magamon s fel kellek a padlóról.

Ki megyek, egy pohár vízért majd lekuporodok, az ágyamra a gondolataim csak cikáznak. Nehezen fogadom el hogy ennyi egy emberi élet egyik nap vagy másnap meg már nem. Azon gondolkoztam az ágyamon feküdve, hogy: Milyen lesz, ha megöregszem? Hófehérbe borul a hajam ráncos lesz, a bőröm feledékenyebb leszek. Bottal fogok járni s sok rigolyám lesz? Lesz meletem egy megértő társ, aki kitart meletem egy egész emberi életen kerszetül? Vagy magányosan fogok élni sok macskával? Vajon mi vár rám a jövőmben? Milyen lehet a síron túli élet? Mit fogok érezni, ha meg halok? És hogyan fogok meg halni? Ma meg kérdezte tőlem egyik barátnőm, hogy ha találkoznék egy olyan emberrel, aki meg mondaná nekem a jövőmet meg kérdezném –e? Azt feleltem, hogy nem. Nem akarom tudni mi, lesz velem. Mert akkor, ha rosszat is mond, elhinném, neki s talán bevonzanám azt is, ami nem történt volna meg. Érdekes az élet, de komolyan egyik percről a másikra változik meg minden. Én most félek s szomorú vagyok. Mert fogalmam sincsen mi lesz, mert ilyen még nem volt. Mindig azt hitem ez a mi családunkkal nem történik, meg nem lehet, mi hiszünk, Isten segít. Hát nem tudom, hogy fog-e segíteni, de segíthetne, már mert kezdünk, ebbe bele roppanni kezdünk szét hullani s meleg kis fészek lassan már csak régi idők meg kopott emlék képe lesz. Én ezt viselem a legnehezebben. Eltűnt a támaszom, ami nekem annyi éven át volt most kezd ki csúszni alólam s ez nekem nagyon fáj. Kezdenek el hatalmasodni feledtünk a minden napi gondok s kezd mindenki a saját kis világába élni. Ami eddig nem így volt. Igazából talán jobb, ha megyek, mert most csak írok s sírok.